 |
 |
A ZENÉLŐ
KÚT
A XIX. század folyamán Marosvásárhely messze földön híres volt a főtéri zenélő kútjáról. Építője, a erdőszentgyörgyi születésű Bodor Péter, már kora gyermekkorában kitűnt társai közül az ötletes szerkezeteivel. Szegény családból származott, így tanulmányai elvégzésében a Zejk család támogatta. A marosvásárhelyi református kollégium elvégzése után, Bodor a bécsi Műegyetemen folytatta tanulmányait. Bodor Péter első munkája városunkban a Maroson átívelő fahíd volt. A híd érdekessége abban állt, hogy építője egyetlen fém alkatrészt sem használt fel készítésénél. Egy század elteltével, a fahidat egy fémhíddal helyettesítették. Bodor Péter más munkái, mint a Vártemplom tornyának lépcsői vagy a kibédi templom orgonái még ma is használatban vannak. Feltehetőleg, a szamosújvári templom belsejében található u.n. al-secco módszerrel készített freskóknak is ő a festője. Mégis, Bodor Péter leghíresebb munkája a marosvásárhelyi zenélő kút marad.
Városunk főterén létezett egy kút 1807-ig, ebből merítetek vizet a város lakóinak egy része. Mivel a kút nagyon kedvelt volt a lakosság körében, a Városi Tanács, versenytárgyalást hirdetett a renoválására. A legmegfelelőbb és legszebb terveket Bodor Péter nyújtotta be, így ő nyerte el ennek az újjáépítésének jogát. Bodor 1820-1822 között végezte el a munkálatokat. Több változtatást is alkalmazott, így először megnagyobbította a víztároló medencét, egy esetleges tűzvész megfékezésére, majd kisebb, kupolával fedett pavilont épített. A kupolában volt elhelyezve az óra valamint az a gépezet, amely kihasználva a víz felhajtóerejét, a zenét szolgáltatta. Ugyancsak a kupolában volt elhelyezve Neptun szobra a háromágú szigonnyal a kezében, amely lassan körberfordulva mutatta az idő múlását. A szobor egyetlen fordulatott tett meg egy nap alatt, a zene pedig hat-hatóránként szólalt meg.
A kút, habár ma már kissé ízléstelennek, sőt giccsesnek tűnik, megfelelt az akkori polgárság izésének. Olyan nagy mértékű tetszést aratott, hogy a budapesti hatóságok engedélyezték a kút hasonmásának felépítését a Margitszigeten. Amarosvásárhelyi zenélő kutat egészen 1836 decemberéig használták a város lakói, amikor egy hatalmas hóvihar komolyan megrongálta a kút zenélő szerkezetét. Mivel a lakosság hozzászokott a zenéhez, a Városi Tanács zenészeket fogadott, akik muzsikáltak a megszokott időszakokban. A helyi vezetőség sajnos képtelen volt más mestert találni, aki képes lett volna megjavítani a zenélőkút szerkezetét, így a kút olyan mértékben leromlott, hogy 1911-ben le kellett bontani.
A néphagyomány valóságos mesehőst fabrikált Bodor Péterből, így sokáig tartotta magát az a vélemény miszerint, az ezermesternek kivégzése előtt, az volt az utolsó kívánsága, hogy engedjék meg, hogy még egyszer megtekintse a zenélő kutat. Amikor kívánságát teljesítették, a hagyomány szerint kiemelt egy darabot a szerkezetből, amely ezután soha többet nem szólalt meg. A történet azonban nélkülöz mindenféle valóságalapot, ugyanis a fennemlített időben Bodor valóban börtönben ült de Kolozsváron, miután megvádolták az 1848-as forradalomban való részvétellel és pénzhamisítással.
A XIX. század folyamán Marosvásárhely messze földön híres volt a főtéri zenélő kútjáról. Építője, a erdőszentgyörgyi születésű Bodor Péter, már kora gyermekkorában kitűnt társai közül az ötletes szerkezeteivel. Szegény családból származott, így tanulmányai elvégzésében a Zejk család támogatta. A marosvásárhelyi református kollégium elvégzése után, Bodor a bécsi Műegyetemen folytatta tanulmányait. Bodor Péter első munkája városunkban a Maroson átívelő fahíd volt. A híd érdekessége abban állt, hogy építője egyetlen fém alkatrészt sem használt fel készítésénél. Egy század elteltével, a fahidat egy fémhíddal helyettesítették. Bodor Péter más munkái, mint a Vártemplom tornyának lépcsői vagy a kibédi templom orgonái még ma is használatban vannak. Feltehetőleg, a szamosújvári templom belsejében található u.n. al-secco módszerrel készített freskóknak is ő a festője. Mégis, Bodor Péter leghíresebb munkája a marosvásárhelyi zenélő kút marad.
Városunk főterén létezett egy kút 1807-ig, ebből merítetek vizet a város lakóinak egy része. Mivel a kút nagyon kedvelt volt a lakosság körében, a Városi Tanács, versenytárgyalást hirdetett a renoválására. A legmegfelelőbb és legszebb terveket Bodor Péter nyújtotta be, így ő nyerte el ennek az újjáépítésének jogát. Bodor 1820-1822 között végezte el a munkálatokat. Több változtatást is alkalmazott, így először megnagyobbította a víztároló medencét, egy esetleges tűzvész megfékezésére, majd kisebb, kupolával fedett pavilont épített. A kupolában volt elhelyezve az óra valamint az a gépezet, amely kihasználva a víz felhajtóerejét, a zenét szolgáltatta. Ugyancsak a kupolában volt elhelyezve Neptun szobra a háromágú szigonnyal a kezében, amely lassan körberfordulva mutatta az idő múlását. A szobor egyetlen fordulatott tett meg egy nap alatt, a zene pedig hat-hatóránként szólalt meg.
A kút, habár ma már kissé ízléstelennek, sőt giccsesnek tűnik, megfelelt az akkori polgárság izésének. Olyan nagy mértékű tetszést aratott, hogy a budapesti hatóságok engedélyezték a kút hasonmásának felépítését a Margitszigeten. Amarosvásárhelyi zenélő kutat egészen 1836 decemberéig használták a város lakói, amikor egy hatalmas hóvihar komolyan megrongálta a kút zenélő szerkezetét. Mivel a lakosság hozzászokott a zenéhez, a Városi Tanács zenészeket fogadott, akik muzsikáltak a megszokott időszakokban. A helyi vezetőség sajnos képtelen volt más mestert találni, aki képes lett volna megjavítani a zenélőkút szerkezetét, így a kút olyan mértékben leromlott, hogy 1911-ben le kellett bontani.
A néphagyomány valóságos mesehőst fabrikált Bodor Péterből, így sokáig tartotta magát az a vélemény miszerint, az ezermesternek kivégzése előtt, az volt az utolsó kívánsága, hogy engedjék meg, hogy még egyszer megtekintse a zenélő kutat. Amikor kívánságát teljesítették, a hagyomány szerint kiemelt egy darabot a szerkezetből, amely ezután soha többet nem szólalt meg. A történet azonban nélkülöz mindenféle valóságalapot, ugyanis a fennemlített időben Bodor valóban börtönben ült de Kolozsváron, miután megvádolták az 1848-as forradalomban való részvétellel és pénzhamisítással.
