 |
 |
LÁBASHÁZ
A reneszánsz s az azt követő barokk idejében a városok régi központjában kialakult egy jellegzetes építési mód, mely szerint téglából vagy kőből rakott zömök pillérekre, s azokra falazott boltívekre-boltozati rendszerre - építették az emeletes házakat úgy, hogy a földszinten a külső traktusrészt szabadon, de lefedve hagyták. Igy a házak alatt jártak az emberek, s onnan léptek be a földszinten lévő helyiségekbe, üzletekbe. Szerkezetüknél fogva a pillérekre épített házakat lábasházaknak nevezik.
Marosvásárhelyen a Városi Tanács 1772-ben kiadott rendelete hozta létre a Lábasházat. A tanácsülési jegyzőkönyvben olvashatjuk, hogy a Nagypiac és a Nagyszentkirály utca sarkán "a jezsuitáknak szeglet háza a Szentkirály utca felöl oszlopokon (pilléreken sz.m.) árcusokra építtessék, hogy a gyalogok által menők arcusok alatt szárazon eljárhassanak". Az akkor kialakított ház története a következő: a XVIII. század elején a Nagypiac sarkán a Nagyszentkirály utca hosszában egy három nyílású emeletes lakóház állt, a szomszédos telken pedig a római katolikusok iskolája, melyet 1712-ben kétszáz tanuló befogadására emeletes iskolaházzá és a vidéki diákok számára bennlakás és "táplálda" részére nagyobbítottak meg. Azonban idővel ez az épület szűknek bizonyult. 1732-ben az egyház megvásárolta a tér sarkán álló házat, s a két épületet egybekapcsolták, majd 1772-ben, a már idézett tanácsi határozat értelmében oszlopokra állítva építették át, így hozván létre a tulajdonképpeni Lábasházat. A felújított tetőzetek manzárd jellege egységes megjelenést adott az iskolaépületnek, amint az Mikolai Tóth István 1824-ből származó városképrajzán látható.
1787-ben II. József császár az iskolát bezáratta és azt kaszárnyaként használták 1792-ig, utána ismét a katolikus egyház iskolája működött az épületben. 1873 márciusában belső tűz következtében az épület fedélzete leégett, és az emeleti helyiségek részben használhatatlanná váltak. A következő években az épület újjáépítését megkezdték ugyan, de a városiasodás folyamata következtében azt egy emelettel magasították, bővítették. A régi manzárd tetőszék helyett a ma is látható, kétsíkú fedélzetet készítették. Sajnos, pénzügyi éedekből a földszinti nyitott árkádsort zárt helyiségekké (boltokká) tették, és az egyes bolthelyiségeknek különböző méretű és formájú bejárati ajtókat és kirakatokat készítettek, melyeket századunk folyamán többször változtattak meg méretben és formában egyaránt.
Az ízlés és szakértelem nélküli alakítgatások során az egyes eredeti boltívek téglafalazatát brutális módon össze-vissza faragták, miáltal a teherhordós szerkezeteket meggyengítették, úgyannyira, hogy az épület állékonyságát is veszélyeztették. Az előbbiek értelmében a Lábasház elvesztette régies jellegét. A megnagyobbított iskolában 1909-ig folytatták a fiúgyermekek nevelését addig, míg az új katolikus fiúgimnázium épülete elkészült. Az iskolai oktatás áthelyezése után az épület emeleti helyiségeit lakásokká alakították át.
1983-84-ben az épület állagbiztosítása során az épület visszakapta eredeti formáját, szabaddá váltak az árkádok nyílásai, melyekbe azonos faszerkezetű üvegfalakat helyeztek, és ezek zárták be a továbbra is ott működő kereskedelmi egységeket.
A helyreállított árkádsor, illetve a felújított homlokzatok hűen tükrözik a Lábasház hajdani képét. Kevés építészeti dísze - a fő- és osztópárkány, az ablaknyílások keretezése és díszítése, valamint a függőleges tagolások - a XVIII. század végén divatos barokk építészet jegyeit viseli.
(Keresztes Gyula - Marosvásrhely régi épületei)
Kossuth utca 1 szám
A reneszánsz s az azt követő barokk idejében a városok régi központjában kialakult egy jellegzetes építési mód, mely szerint téglából vagy kőből rakott zömök pillérekre, s azokra falazott boltívekre-boltozati rendszerre - építették az emeletes házakat úgy, hogy a földszinten a külső traktusrészt szabadon, de lefedve hagyták. Igy a házak alatt jártak az emberek, s onnan léptek be a földszinten lévő helyiségekbe, üzletekbe. Szerkezetüknél fogva a pillérekre épített házakat lábasházaknak nevezik.
Marosvásárhelyen a Városi Tanács 1772-ben kiadott rendelete hozta létre a Lábasházat. A tanácsülési jegyzőkönyvben olvashatjuk, hogy a Nagypiac és a Nagyszentkirály utca sarkán "a jezsuitáknak szeglet háza a Szentkirály utca felöl oszlopokon (pilléreken sz.m.) árcusokra építtessék, hogy a gyalogok által menők arcusok alatt szárazon eljárhassanak". Az akkor kialakított ház története a következő: a XVIII. század elején a Nagypiac sarkán a Nagyszentkirály utca hosszában egy három nyílású emeletes lakóház állt, a szomszédos telken pedig a római katolikusok iskolája, melyet 1712-ben kétszáz tanuló befogadására emeletes iskolaházzá és a vidéki diákok számára bennlakás és "táplálda" részére nagyobbítottak meg. Azonban idővel ez az épület szűknek bizonyult. 1732-ben az egyház megvásárolta a tér sarkán álló házat, s a két épületet egybekapcsolták, majd 1772-ben, a már idézett tanácsi határozat értelmében oszlopokra állítva építették át, így hozván létre a tulajdonképpeni Lábasházat. A felújított tetőzetek manzárd jellege egységes megjelenést adott az iskolaépületnek, amint az Mikolai Tóth István 1824-ből származó városképrajzán látható.
1787-ben II. József császár az iskolát bezáratta és azt kaszárnyaként használták 1792-ig, utána ismét a katolikus egyház iskolája működött az épületben. 1873 márciusában belső tűz következtében az épület fedélzete leégett, és az emeleti helyiségek részben használhatatlanná váltak. A következő években az épület újjáépítését megkezdték ugyan, de a városiasodás folyamata következtében azt egy emelettel magasították, bővítették. A régi manzárd tetőszék helyett a ma is látható, kétsíkú fedélzetet készítették. Sajnos, pénzügyi éedekből a földszinti nyitott árkádsort zárt helyiségekké (boltokká) tették, és az egyes bolthelyiségeknek különböző méretű és formájú bejárati ajtókat és kirakatokat készítettek, melyeket századunk folyamán többször változtattak meg méretben és formában egyaránt.
Az ízlés és szakértelem nélküli alakítgatások során az egyes eredeti boltívek téglafalazatát brutális módon össze-vissza faragták, miáltal a teherhordós szerkezeteket meggyengítették, úgyannyira, hogy az épület állékonyságát is veszélyeztették. Az előbbiek értelmében a Lábasház elvesztette régies jellegét. A megnagyobbított iskolában 1909-ig folytatták a fiúgyermekek nevelését addig, míg az új katolikus fiúgimnázium épülete elkészült. Az iskolai oktatás áthelyezése után az épület emeleti helyiségeit lakásokká alakították át.
1983-84-ben az épület állagbiztosítása során az épület visszakapta eredeti formáját, szabaddá váltak az árkádok nyílásai, melyekbe azonos faszerkezetű üvegfalakat helyeztek, és ezek zárták be a továbbra is ott működő kereskedelmi egységeket.
A helyreállított árkádsor, illetve a felújított homlokzatok hűen tükrözik a Lábasház hajdani képét. Kevés építészeti dísze - a fő- és osztópárkány, az ablaknyílások keretezése és díszítése, valamint a függőleges tagolások - a XVIII. század végén divatos barokk építészet jegyeit viseli.
(Keresztes Gyula - Marosvásrhely régi épületei)
